5 igazán felejthetetlen napot töltöttünk együtt Szilvivel és Szabival a mexikói nyaralásunk alatt.
Íme egy kis élménybeszámoló:
– Már az első találkozásunk során remek volt a hangulat és izgalommal vágtunk bele a napba.
Isla Mujerest választottuk.
Szilviék értünk jöttek a szállodánkba, majd onnan Cancunba, ahol komppal mentünk át a szigetre, amit bérelt golfkocsival jártunk körbe. Voltak kisebb-nagyobb kitérőink, mint például cápa simogatás, igazi mexikói temető, szoborpark… Majd az egyik legszebb tengerparton fejeztük be a napot egy kis szülinapozással egybe kötve.
-️ Második napon Tulumba mentünk.
Először is egy nagyon szép Cenotéban kezdtük a napunkat, ami fantasztikus volt. Majd Ven a la luz szobrát, Azulik hotelt és Escobar egyik házát néztük meg.
– Harmadik napunkon a Chichén Itzához utaztunk. A végtelen mennyiségű és jó kedvvű szuvenír árusok között a romokat és a piramist néztük meg. Majd onnan Valladolidba utaztunk és a központban lévő Cenotéban a fiúk 3-5-8 méterről ugráltak le a vízbe. Finom, mexikói étteremben ettünk, várost néztünk, tradícionális azték táncot is láthattunk.
– A nyaralásunk utolsó napját sem szerettük volna Szilvi és Szabi nélkül tölteni (szerintünk ők sem nélkülünk). Ezért hirtelen egy gasztro túrára is befizettünk náluk. Playa Del Carmen egyik mexikói éttermében vacsoráztunk, ahol degeszre ettük magunkat, majd sétáltunk a városban, ahol iszonyat jó hangulat volt, tele élettel, helyiekkel, turistákkal, szuvenírek tömkelege, tequila boltok, marquiesitast kostoltunk (helyi desszert), sámán áldást kaptunk, helyi népi táncot láttunk, tetoválószalonban is jártunk, ahonnan kis emlekkel magunkon távoztunk. Érdekesebbnél érdekesebb bárok, éttermek vettek körbe.
Természetesen, minden túra közben részletesen elmesélték Szilviék Mexikó látnivalóiról a tudnivalókat, illetve a kultúrát is megismertették velünk.
Készültek szendviccsel, nasival az útra. Minden alkalommal értünk jöttek és vissza is vittek a hotelbe.
Olyan élményekkel lettünk gazdagabbak, hogy nehezebb volt az elválás, mint gondoltuk.
Mindent nagyon-nagyon hálásan
köszönünk Nektek!
Vissza vágyunk!!!
Reméljük, mihamarabb újra találkozunk!

Ani, Benike, Zoli, Tomi és Peti

4 teljes mértékben kimaxolós napot töltöttünk Szilvivel és Szabival a nászútunk alatt.
Hoztam egy kis élménybeszámolót róla
-Már nulladik napon segítettek beszerezni egy net kártyát, hogy nyugodtan tudjuk küldeni a gyönyörű képeinket a kirándulások alatt is
– Első napunkon Cancun shopping túrán és a beachen voltunk. Az egész nap és az összes kirándulás is a mi igényünkre volt alakítva. Jó kis souvenires boltban sikerült beszerezni egy nagy szatyor hűtő mágnest. A shopping után pedig a csodás Dolphin beach-en töltöttünk az időt a türkizkék csodában.  A minimális sargassum minket nem zavart.
– Második napon Cenote Azul, delfin úszás (köszönjük a finom ebédet) és Tulum fotó túra volt a menü. Itt is sikerült kimaxolni a napot.
– Harmadik egyben legsűrűbb napunkat Tequila kostolóval indítottuk, nincs is jobb egy jó tequilánál.  Valladolidban sétáltunk kicsit egy-egy csavaros fagyi társaságában.Megnéztük Valladolid cenotejat, aztán sietve vettük az irányt Chicen-be. Szerencsénkre kellemes időnk volt, tömeg sem volt.
– Negyedik, és egyben négyesben töltött utolsó napunk, sem maradt alul a többin, hiszen reggel a Cancun-i kikötő felé vettük az irányt. A tequila ezen a napon is barátunk volt.  (meg persze a csavaros fagyi is) A sziget szépségét nem lehet szavakkal leírni, így inkább beszéljenek helyettem a képek.
 Szilvi&Szabi bátorítására befizettünk a XCARET parkba is, amit tényleg nagyon nagy kár lett volna kihagyni.
 A ráadás kis délutánkán Szilvi teljesítette a Shein-es vágyaimat is.
Köszönünk Mindent Szilvi & Szabi
Segítségetekkel, munkátokkal lett tökéletes a nászútunk.
Vigyázz Mexikó még jövünk!
Regina és Feri

Hihetetlen mennyi élménnyel, tudással gazdagodtunk a nászutunk alatt hála ennek 2 csodálatos embernek. Szilvinek és Szabinak.  Szerintem teljesen kimaxoltuk a nászutat  már az első nap barátként tekintettek ránk. Odafigyelve mindenre  segitettek nekünk net kártyát intézni és még ennél is többet  nagyon hálásak vagyunk mindketten nektek hogy megismerhettünk Titeket és el juthattunk olyan csoda helyekre amelyekről eddig csak álmodtunk. Szerintem nem utoljára láttuk egymást 😉  köszönjük!

Kriszti és Áron

Nagyon jól éreztük magunkat a nyaralás során hála nektek Szilvi és Szabi. Nektek köszönhetően felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük a személyre szabott programokat, a nagy alkudozásokat, a hosszú beszélgetéseket, a rengeteg információt Mexikóról, amit máshonnan biztosan nem tudtunk volna meg, főleg nem ilyen hitelességgel. Közvetlenségetek, segítőkészségetek felülmúlhatatlan. Igazán jó fejek vagytok. Reméljük egyszer még találkozunk, köszönünk mindent!

Tomi és a kis csapat

Köszönünk szépen mindent és az élményeket is! További jó munkát nektek és sok utast!!

Bogi és István

Két csodálatos hetet töltöttünk Playa del Carmenben, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, hála Szilvinek és Szabinak. 
Már a reptéren is úgy fogadtak bennünket, mintha régi jó barátok lennénk, akik újra találkoznak, és a későbbiekben is mindig velünk voltak, mindenben segítettek.Az egyik nap Playa del Carmen belvárosában sétáltunk, azután pedig Szilviék elvittek egy bevásárló körútra. Egy sűrű nap keretében meglátogattunk egy agave ültetvényt és tequilát kóstoltunk, egy rövid sétát tettünk Valladolid városában, cenotéban fürödtünk, majd megcsodáltuk a Chichen Itzát
Nagyon örülök, hogy Szilvi rávett a cenotéra, amit eredetileg ki akartuk hagyni, de végül ez a csodás egy óra volt a kedvencem az egész napban.

Ami szerintem nagyon ritka, hogy Szilvi nem csak az utazás alatt, de már hónapokkal előtte is mindenben segített, felhívott megbeszélni a részleteket, foglalkozott velünk és minden apró kérdésemre készségesen válaszolt.

Szabi es Szilvi két csodálatos, kedves, jószívű ember. Nagyon hálásak vagyunk, hogy megismerhettünk titeket és alig várjuk, hogy újra találkozzunk!!! és köszönjük nektek a gondoskodást és az odafigyelést az egész út alatt!!

Dóri és Dani
 

Végre teljesült az álmom!! MEXIKO
Szilvikém nélküled ezt nem tudtam volna megvalósítani!
Mindent köszönök, a legeslegjobb turistavezető vagy!
Szeretlek!

 Cs. Adrienn

Szuper 2 hetet töltöthettem el Mexikóban, örök élmény marad! Köszönöm a profi szervezést, a rugalmasságot és a jó hangulatú idegenvezetést Szilvinek és Szabinak. Ha Mexikóba szeretnétek utazni, csakis őket ajánlom, mert olyan utat szerveznek, amilyet csak szeretnétek! Repülőjegy,szállás és minden másban is segítenek. 5-ből 10 csillagos.
Egy életre szóló élmény volt az egész nyaralásom. Mindenkinek szívből ajánlom őket. Szilvi mindenben segített és nagyon kedves,a legfurább kérdéseimre is szívesen válaszolt. Jó humorú, fiatalos, közvetlen aki igazán jó hangulatot varázsolt minden túránkon Szabival együtt.
Míg élek nem felejtem el.
Nagyon hálás vagyok ,hogy láthattam mindezt…
mindenkit csak bíztatni tudok, hogy vágjon bele és programozzon veletek.
Jártunk: Tulumba, Cancunba, teqila farmon, Chichen Itza piramisnál, Valladolidba, 2 cenoteban is, Isla Mujeresen ahol golfkocsival jártuk körbe a szigetet és Playa de Carmenban,  kis állat simogatóban, gasztronómiai esten és az egyik legnagyobb élményem,hogy úszhattam a delfinekkel.
Minden programnál azt gondoltam ez a legjobb vagy, hogy a legszebb hely ahol jártam…Majd jött egy újabb és újabb csoda. A jól megszervezett programok egy teljesen más Mexikót mutatott meg nekem a helyiek életét és életvitelét is beleszámítva

Adrienn